A cégautóadó 2017

A cégautóadó 2017

INFO >

A cégautóadó 2017-es adóévre vonatkozó változásai





A gépjárműadóról szóló cégautóadóról szóló rendelkezései számos ponton módosultak 2017. január 1-jei hatállyal.

Az egyik legfontosabb változás, hogy 2017. január 1-jétől nem alanya a cégautóadónak a személygépkocsit tartósan bérbe vevő.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a hatálybalépést követően a tartós bérletbe adott személygépkocsi esetén – amennyiben az az adó tárgyát képezi – a tulajdonos az adó alanya. A szabály nem csak a jövőben megkötendő, hanem a már megkötött tartós bérleti szerződésekre is vonatkozik. Például, ha egy társas vállalkozás 2015-ben tartós bérletbe adta a személygépkocsiját egy magánszemélynek – aki a jármű után költséget nem számolt el – akkor a személygépkocsi után 2016-ban nem kellett cégautóadót fizetni. Azonban 2017-ben – függetlenül attól, hogy a tartós bérlet a továbbiakban is fennáll, vagy sem – a személygépkocsi után a vállalkozásnak meg kell fizetnie a cégautóadót.

2017. január 1-jétől mentes az adó alól az a személygépkocsi, amelyet a betegségmegelőző vagy gyógyító céllal, szociális céllal, az egészségkárosodott, hátrányos helyzetűek segítésére létrehozott alapítvány, közalapítvány, egyesület, köztestület, nonprofit gazdasági társaság kizárólag, súlyosan fogyatékos magánszemély(ek), vagy a magasabb összegű családi pótlékra jogosító látási, hallási, értelmi, mozgásszervi fogyatékos vagy autista magánszemély(ek) rendszeres szállítására üzemeltet.

Kizárólag az egészségbiztosítási szerv által finanszírozott háziorvosi, házi gyermekorvosi tevékenység ellátása érdekében üzemeltetett személygépkocsi mentes a cégautóadó alól.

Tekintettel arra, hogy az egészségügyi alapellátásról szóló törvény szerint a területi ellátási kötelezettség körében a háziorvossal egy tekintet alá esik a fogorvosi, védőnői és iskolaegészségügyi alapellátás, így az említett tevékenységek végzéséhez használt személygépkocsik is mentesülnek az adó alól.

Dombóvár Könyvelés. Megbízhatóság, szakértelem, pontosság.